MAGÁNY

A családi boldogság talán még vonzóbb és fényesebb a fonákjáról nézve - a magány felől,
A társadalomnak a magányosokkal szemben is vannak mulasztásai; túlságosan - és teljesen indokolatlanul - magánügynek tekintjük a magányt. Bizonyítják az alábbi hozzászólások is, mennyire nem magánügy. A társadalmi méretű fogalomzavarban azon a legkevésbé sem csodálkozhatunk, hogy a vita hevében sokan közülük nem ismerik fel valóságos érdekeiket, s éppen azok ellen a családok ellen fordulnak, amelyek átlagon felül - tehát helyettük is - nevelnek utódot.

. . . Nem elég büntetés az nekünk, hogy soha nem örülhettünk a szépségünknek, a jó alakunknak, soha nem voltak udvarlóink, nem kértek fel táncolni, nem volt eljegyzésünk, nem éltük át a menyasszonyság boldog időszakát, nem voltunk nászúton, nem volt részünk a fészekrakás, az otthon teremtés, a berendezkedés örömében. És nincs gyermekünk sem . . . Amit elértünk vagy szereztünk, azt mindent egyedül, a saját erőnkből kellett megteremtenünk, és a vele járó örömünket vagy bánatunkat soha nem oszthattuk meg senkivel. Ha egy szöget nem tudunk beverni a falba, rokonok és ismerősök jóindulatára vagyunk utalva, vagy mindenért fizetni kell. Más a párjával megy a színházba, nekünk legjobb esetben egy hasonló szerencsétlen sorsú barátnő társasága jut. . . Ha néha gyerekhangra, vidámságra vágyunk, ajándékokkal, kedveskedéssel, a szülőknek való udvarlással kell elérnünk, hogy néhány órára nekünk is részünk lehessen benne. Idősebb korunkban nem számíthatunk ápolásra vagy támogatásra, sőt - unokáink sem lesznek.
Azt hiszem, a sors elég sok örömtől megfosztott bennünket, és talán nem is vagyunk olyan irigylésre méltóak azért a néhány forintért, amivel az élet kárpótol. Nem az adójavaslat ellen ragadtam tollat, csak afelett érzett keserűségemben, hogy még van, aki minket irigyel, és minket akar büntetni. Miért? A mi bűnünk, hogy nem születtünk olyannak, hogy valaki a gyermekei anyjának választott volna? [„Egy, a sok irigyelt öreglány közül"] (110)

... 35 éves falusi dolgozó nő vagyok, lány . . . Nagyon, de nagyon nehéz egyedül, különösen, ha érzi az ember, hogy gúnyolják. Nagyon nehéz volt az életem idáig is - míg a többi fiatal szórakozni járt, én beteg édesanyámat gondoztam, hosszú évekig -, az idegeim elég rosszak. Karácsony és Szilveszter este, amikor összejön a család és boldogok, én akkor sírok a legtöbbet, mert olyan egyedül érzem magam. Ne sértegessük egymást, inkább segítsük. Nagyon sok boldogtalan, egyedülálló ember van, az a kérésem, hívják meg őket családi körükbe, lehetőleg egy férfit és egy nőt, talán sikerül egymásra találni ... Ha megfogadják tanácsomat, és csak egy boldog családdal több lesz, én nagyon fogok örülni. Jobb ez, mint bántani egymást. Tessék elhinni. [„Timea"] (111)

. . . Mint egyedülálló, elvált asszonynak, baráti köröm is lassan magányos nőkre korlátozódott. Egy sincs közülük, aki bizalmas beszélgetés közben ne vallaná be, hogy „függetlenségét" boldogan cserélné fel családi életre . . .
A rezsi megnehezíti a magányosok helyzetét. Világítani, fűteni egyedülállónak is kell; a tévé, az újság ugyanannyiba kerül, akárhányan használják .. . Talán egyetlen témának sincs akkora irodalma, mint éppen a magánynak. Ezek az írások sokféleségükben is megegyeznek abban: a magányosság - boldogtalanság. A boldogtalanságot akarják megadóztatni? [B. M.] (112)

... Nagyobb megértést érdemel azoknak a 40-50 közti magányos nőknek a tömege, akik a II. világháború idején a férjüket, vőlegényüket vagy későbbi lehetséges társukat elvesztették. Van egy nagy létszámú női korosztály - férfi nélkül. A nők többsége pedig saját férjtől óhajtja a gyereket. Nos, gyerek nélkül kétségbeejtően sivár, szomorú a karácsony este - s az egész élet. Ezt a fájdalmat igazságos megadóztatni? Nagy ára van annak, hogy a magányos - anyagi szempontból - némileg könnyebben él. Bár sokkal nehezebben él, mint a gyerektelen házaspár, ahol két keresetre van egy rezsi. [Dr. J. Zs. Bpest, IX.] (113)

. . . Nem gyerektelenségi adó kell, hanem a fiatalokat kell több felelősségérzetre és olyan áldozatvállalásra nevelni, amilyennel nagyszüleink és azok elődei bírtak. Ők 8-12 gyermeket neveltek fel becsületes emberekké, és soha eszükbe sem jutott, hogy ehhez másoktól kérjenek hozzájárulást ... Ne törődjünk mindig mások dolgaival, ne irigyeljük mások jobb sorsát, ne szóljunk meg mindig másokat, hanem törődjünk saját magunkkal. Ha úgy tetszik, legyen sok gyermekünk, de neveljük őket a saját erőnkből. Ha nem akarunk, akkor éljünk nélkülük (de ne úgy, hogy a már életre hívottat ne engedjük a világra jönni). Mindkét életformának megvannak az előnyei és hátrányai, mindegyik ad bizonyos fajta boldogságot és boldogtalanságot.
A vitában résztvevőknek még sok, frappánsnál frappánsabb választ lehetne adni. .. [„Egy öreg lány", Salgótarján] (114)
. . . Egyedül vállalni a terhesség, az anyaság gondjait nem könnyű, és lelkileg megosztani az örömöt, a bánatot kell valakivel. . . Jómagam elég szép beosztásban dolgozom, 32 éves vagyok, fizetésem is elég szép (3400 Ft), 18 éves korom óta dolgozom. . . Elég sok az olyan férfi, aki nem akarja az életet megnehezíteni feleséggel és gyerekkel - így több jut neki, gondolja. És ez egyre nagyobb méreteket kezd ölteni, szinte már társadalmi veszélyeket rejt magában.
Olyanoknak van jó és kedves férjük, szép gyermekük, akik nem tudják megbecsülni... A nők helyzetében egyedül a férfiakat terheli a felelősség. Akik lélektelenül tudnak szeretni, vagyis mindegy, hogy kihez mennek feleségül, azok jobban járnak. Még szerelem nélkül is hozzá tudnak menni egy emberhez. Sajnos, az élet nem kedvez az olyanoknak, akik szívvel és lélekkel akarnak élni, s azért dolgozni, tanulni, hogy egy családot boldoggá tegyenek. [„Egy elkeseredett nő"] (115)

... 28 éves magányos férfi vagyok, és úgy gondolom, az a legjobb megoldás, ha az is maradok!... Szüleim - még én meg sem születtem - elváltak. Édesanyám nevelt fel egyedül, miattam nem ment újra férjhez. Édesapámtól soha, semmi támogatást nem kaptunk. Ügy döntöttem, nem nősülök meg, mert megpróbálom viszonozni azt a sok fáradságot és lemondást, amivel az én neveltetésem járt! Nos, mi jogon tudják elítélni és gyermektelenségi adóra javasolni a hozzám hasonló magányosokat??! . . . Kíváncsi vagyok a válaszokra!! [B. Miklós, Kecskemét] (116)

... 35 éves vagyok, még nőtlen. Lányokkal, nőkkel soha az életben ez idáig nem foglalkoztam. Nemi életet ez idáig nem éltem. Nem dicsekvésképpen mondom, de melyik fiatalember és melyik férfi tudja ezt 35 éves koráig megállni. Tény, hogy barátaim véleménye szerint én nem vagyok normális, amiért nőkkel sohasem foglalkoztam. Ők már 18 éves, sőt 16 éves korban elkezdték a szerelmeskedést. Én még soha nem voltam szerelmes. Ezt azért írom, hadd lássák a fiatalok, hogy ilyenformán is lehet élni, hogy még ilyen férfiak is léteznek a világon, mint én. Igaz, szórakozni jártam, de csak férfiak társaságában, s a tánc után a nőket faképnél hagytam. És ez volt szerintem a helyes magatartás, untig elég, ha egy férfi csak egyszer lesz szerelmes, csak egyszer házasodik, de az az élete végéig tart. [Zs. Z. Bpest, XII.] (117)

40 éves, gyermektelen, elvált pedagógus vagyok. Senkim sincs, a keresetem jórészt magamra és lakásom szépítésére költöm. Sajnos, igen sokszor kapom én is a „jó tanácsot": „Jól teszed, ha nem mész újból férjhez. Élvezd az aranyszabadságot, a függetlenséget, reggel addig alszol, ameddig jólesik, nem kell háztartással, gyerekkel bajoskodnod!" - Ha ezek a valóban maguknak élők tudnák, hogy nekem nem nyűg a gyerek, hiszen a másét is szeretem, ha tudnák, hogy nekem egykor a háztartási munka örömet jelentett - lehet, megbotránkoznának. S azon is: 40 éves fejjel mernék vállalkozni a szülésre. De - nem rajtam múlik. Egyenjogúság ide, egyenjogúság oda, ott azért még nem tartunk, hogy mi kérjük meg a férfiak kezét. [Sz.-né, Hódmezővásárhely] (118)

... 42 éves közlekedési alkalmazott vagyok. Nem iszom, nem dohányzók, nőkkel szemben bátortalan vagyok. Legalábbis sok nő mondta, hogy a múlt századbeli módon udvarolok; nem udvariasságra, kedveskedésre, hanem rámenős férfira van szükségük. Volt nő, aki pár hónapos ismeretség után, amikor előálltam házassági ajánlatommal, 1600-2000 Ft-os fizetésemre célozva így válaszolt: „Kopaszhoz menjek? Csináltasson parókát." Közben repültek az évek . . . s bár fényképezőgép, rádió, televízió, játék-villanyvasút, lakás, csokoládé, torta s amit kívánok, minden megvan, Palermótól Leningrádig, Bordeauxtól Burgasig bejártam Európát 18 utam során, mégis fáj, hogy nekem nincs gyerekem, akit kivihetnék a Jánoshegyre. (Pár éve elkeseredésemben öngyilkosságot kíséreltem meg.) Ennek ellenére méltánytalannak tartanám, ha gyermektelenségi adót kellene fizetnem! Tehetek én arról, hogy az - általam megismert - nők hullámos hajú autótulajdonosra és az ismeretség másnapján már viszonyra áhítoztak? [„Egy középkorú férfi"] (119)

32 éves vagyok, idáig dolgoztam, tanultam (most fejeztem be esti tagozaton a Műszaki Egyetemet), de nem éltem úgy, hogy olyasmit nyújtsak magamból, amiért a jövő jegyében feleségül kérjenek. Nem vagyok a „meglátni és megszeretni" szerencsés típusa, azt se tudom eléggé mutatni, amit érzek. Nagyon szeretném, ha találkoznék valakivel, aki engem elfogadna olyannak, amilyen vagyok, és szeretni tudna, ahogy én. Jelenleg ez félig (vagy még addig se) teljesül: szeretek valakit, aki ennyire sem szeret, tehát kénytelen vagyok elfogadni, hogy nem lesz belőle házasság. Szerintem is a jó házasság fontos láncszeme a gyerek, lehetőleg egynél több; de így mit tehetek? Én szeretnék családot, amíg még nem késő, és hajlandó lennék magányosan is gyereket szülni, de vagyunk annyira becsületesek egymáshoz, hogy ezt nem tehetem meg vele szemben ... És a család is (nemcsak a társadalom) akkor kiegyensúlyozott és boldog, ha egészséges, ép; tehát: egész. [„Szeretném, ha szeretnének"] (120)

Feltűnően gyakori motívum, s éppen a 30 év körüli magányos nők leveleiben: vállalnám a gyereket egyedül is. „Ne legyen szégyen magányos nőnek a gyerek." Hiszen valóban kétszeres igazságtalansága a sorsnak: azzal, hogy a szerető férjet, a családi élet örömeit megtagadja, egyben az anyaság örömeit, hivatását is megtagadja a magányos nőtől. (A férfiakat is vonzza a gyermek után vágyó nő; az alábbi hozzászólásra tucatnyi házassági ajánlat érkezett.)

Felháborodva tapasztalom, egyes asszonyok hogy gondolkodnak. Nem is az háborít fel, hogy nem akarnak gyereket, hanem az, hogy az ilyenek miért mennek férjhez! Miért veszik el a hozzám hasonló korú lányok elől a férfiakat. Harmincéves lány vagyok, nagyon szeretnék gyermeket, sajnos, eddig nem sikerült férjhez mennem, de lakásviszonyom sem engedi meg a szülést. Én bizony nem törődnék mások véleményével, még ezután is képes lennék két gyerek szülésére és felnevelésére. Ebben a korosztályban nagyon rossz az arány a férfiak és a nők között. Szerintem be kellene vezetni a gyermektelenségi adót, de kizárólag asszonyoknál. Sírni tudnék, mikor a meggondolatlan nők annyi és annyi életet oltanak ki, mielőtt megszülnék azokat az édes gyermekeket. Javaslom, hogy nyissanak egy olyan otthont, ahol a gyermekszerető nők (lányok v. asszonyok) megszülhessék és felnevelhessék gyermekeiket. No, nem a 20 éven aluliakra gondolok, de 30 éven felül semmi szégyenkezni valója ne legyen annak a nőnek, aki nem akarja egyedül leélni az életét. Mi négyen vagyunk testvérek, öcséim megnősültek (mennyivel könnyebb a férfiaknak!), én meg sírni tudnék az elkeseredéstől, hogy pont az, aki annyira szereti a gyermekeket, és orvosilag nincs akadálya, hogy legyen, az élje le egyedül az életét. [„Egy 30 éves elkeseredett lány"] (121)

. . . Lányanya vagyok, két kisfiú nagyon boldog anyukája. Nem túl sokat keresek (2500 Ft) mégis állítom, hogy öltöztetem úgy a gyermekeimet, mint bárki más. Tudom, most sokan megjegyzik: ez egy hülye, lány létére két gyerek! . . . Nem akarok soha férjhez menni, de jogom van arra, hogy anya legyek. Mi öröm lehet azoknak az életében, akiknek nincs gyerekük? Én akkor is vállalnám a fiaimat, ha mindenről le kellene mondanom, mert a gyereket nem pótolja semmi. [„Egy nagyon boldog lányanya"] (122)

. . . Azt mondják: miért nem megyek megint férjhez, ha annyira szeretnék gyereket. Ha az olyan könnyen menne! Szülnék is, bár a 24. órában vagyok. Mert 34 éves korban meggondolandó, de most még vállalnám. Esetleg férj nélkül is, mert az előítéletekkel nem szoktam törődni, de azt az 1280 Ft fizetésemet túl kevésnek találom. Pereskedni gyerektartásért? Ugyan. [K. F.-né, Pécs] (123)

... 30 éves lány vagyok, nagyon szeretem a gyerekeket. . . Albérletben lakom, néha emiatt nagyon el vagyok keseredve. Ha lenne megfelelő lakásom, bizony nem szégyellném ... És boldogan kötném életemet egy többgyermekes elvált vagy özvegy édesapához is. [„Gyermekszerető lány"](124)

... 19 éves voltam, amikor megszületett a kisfiam. 11 hónapos kora óta egyedül nevelem, most lesz 10 éves . . . Csak az fáj, hogy nem szülhetek még 1-2 gyermeket, mert férj nélkül élek, és semmi kilátásom arra, hogy változna a helyzet. Édesmostoha nincs! Társaságom sincs, és az újságok házassági hirdetőinek is csak a diploma, a lakás, a vagyon kell. Nekem pedig „csak gyermekem" van - albérletben! [K. Jánosné, Budakeszi] (125)

A gyermeket nem vállaló asszonyok elkésve döbbennek majd rá, mit dobtak el maguktól... 41 éves lány vagyok, 22 éves koromban veszítettem el vőlegényemet, tragikus körülmények között. A fájdalom hosszú évekre lelki válságba sodort. Ma már túl vagyok rajta, s a gyermek utáni vágy igen erős bennem. Sokszor gondolok arra, hogy örökbe fogadok egyet, lány létemre; lenne kit elárasztanom a bennem felgyűlt meleg szeretettel. Hiába a megbecsült munkaköröm, szép otthonom, ha nincs benne öröm, szeretet. [„Egy nő a gyermekrajongók közül"] (126)

... 24 éves, mások szerint feltűnően csinos, gyógyszertári asszisztens vagyok. A szépséget sokszor nehezen viselem, mert a férfiak kutató pillantásai és megjegyzései kísérnek. Lehet, hogy ez másoknak jó érzés, vagy sokan vágynak rá, de egy idő múlva, mikor az ember kiábrándul mindenből, elveszti illúzióit - terhes. Nem olyan a természetem, és nem részesültem olyan nevelésben, hogy fussak a fiúk után, de nagyon szeretem a gyerekeket, és irigyen nézem azokat az asszonyokat, akiknek ez az öröm megadatott ... Ki merem mondani így névtelenül azt, ami a mai felfogás szerint (tapasztalom) szégyennek számít: nem volt még férfival viszonyom. Nem tudom, eljön-e az igazi, ahogy mondani szokás, vagy maradok egyedül, s elszállnak felettem az évek. Munkahelyemet szeretem, és ott is szeretnek, de ez kevés, nem elégít ki. Gyermeket szeretnék, de hogyan??! [„Magány"] (127)

... 21 évet éltem boldog házasságban, 20 évvel idősebb férj mellett. Az életünk célja és értelme a zeneművészet volt. Csodálatos szép volt a muzsika varázsában élni, de a szívem és a lelkem mélyén ott volt a hiányérzet: a művészetünk és a művészetem nem öröklődik tovább, szinte meghal, ha az életem is lezárul. Mindig vágytam gyermek után, de nem lehetett a férjem miatt. Két éve, hogy elhalt mellőlem. Viszonyt kezdtem egy fiatal, független férfival, és hamarosan teherbe is ejtett. A gyermekemet boldogan kihordtam, szinte csodának tartottam, hogy nekem is lehet! 40 éves fejjel mindent vállaltam, hogy anya lehessek. Még azt a körülményt is, hogy ebből a barátságból házasság nem lesz, mert nem akarom! - és egyedül fogom a gyermekemet fölnevelni. A sors megáldott egy gyönyörű kislánnyal, aki új célt és értelmet ad az életemnek. Egy pillanatig sem bántam meg, hogy házasságon kívül született. A neve megvan az apja után, aki a gyerektartást is boldogan fizeti. A sors iróniája, hogy előző életemben volt férjem, de nem volt gyermekem, jelenleg van gyermekem, de nincs férjem ... A tények azt bizonyítják, hogy a mi szocialista társadalmunk nem vet meg ezért, nem vagyok kitaszított, sőt intelligens emberek a legnagyobb tisztelettel néznek rám, hogy így gondolkoztam, és ragaszkodtam a gyermekemhez. [„Egy boldog, vidéki vígözvegy"] (128)

Külön figyelmet érdemel azoknak a gyermekteleneknek, magányosoknak a hozzászólása, akik hangsúlyozottan a szívükön viselik az anyák - az utód nemzedék - sorsát. Hiszen valóban-, elsősorban az ő érdekük, hogy az utódlás társadalmi szinten is biztosított legyen. Az öreg szülőknek, ha rendesen nevelték gyermekeiket, van kire számítani. Ők csak a mások gyerekeire - a jövendő termelő korosztályra - számíthatnak, és joggal számíthatnak, ha osztoznak az anyák, a gyermeknevelő családok gondjaiban.

Hétről hétre aggodalmas szívvel olvastam a vitarovatot. Bizony, sokszor összeszorult a szívem, milyen érzés nélküli, hideg-rideg sorokat közölnek, melyek nem tükröznek mást, mint mélységes önzést, embertelenséget, némelyek afeletti igyekezetét, hogy az életből minél kevesebb befektetéssel minél több élvezetet, anyagiakat biztosítsanak maguknak, mindent feléljenek, elhasználjanak, magukra költsenek, amit csak lehet. Még a gyermekről is azért mondanak le. Igyekeznek a nehézségeket, a küzdelmet, a munkát, a lemondást másra hárítani... Ha így érünk végére a vitának, a kényelemből-gyermektelen házasok igazolva látják magukat; a gyermekesek netán azt sajnálják: miért is vállaltak ilyen nagy gondot, egy gyermeket is kár volt felnevelni, hiszen a társadalomtól - még inkább személy szerint egyesektől - még megbecsülést sem igen kapnak, nem beszélve arról, menynyivel hátrányosabb helyzetben vannak azokhoz képest, akik ezt a terhet - noha megtehették volna - nem vállalták. Pontosan családjuk miatt vannak hátrányban - mindenki tudja, miért. Mindenki tudja: békés, nyugodt öregségünk biztosítéka a jövő generáció kezében van! Nos, akik ezt a generációt nevelik, aránytalanul kevesebbet kapnak, kevésbé részesülnek a javakból. Több megbecsülést a gyermekes anyáknak! Nincs igazuk azoknak a vitatkozóknak, akik azt állítják, hogy a mai gyermekektől nem kapnak viszont semmit, a majdani nyugdíjukat sem. Ugyan kitől, ha nem tőlük? . . . Szerintem is megfelel a valóságnak az, hogy valaki minél több gyermeket nevel - s becsülettel! -, annál kevesebbet kap vissza az élettől; pláne nyugdíjat ezen a jogcímen egyelőre semmit. Viszont az, aki gyermeknevelés helyett jó szakképzettséget ért el, annak minden jogcíme megvan arra, hogy öregségére nyugodt élete legyen ... A dolgozó réteg tartotta el a gyerekeket régen is, most is. Azaz, most ez még inkább így van, mint bármikor ezelőtt. Itt az ideje, hogy méltányolják végre az anyák áldozatos munkáját, és ne megszólják, hanem becsüljék meg őket. Biztosítani kell munkájuk után ugyanazokat a jogokat, amelyek egy munkaviszonyban levő dolgozót megilletnek. Figyelembe kellene venni, hogy éjt nappallá téve dolgoznak, mert ugye itt nincs 8 órás munkaidő, nincs normás, aki megállapítja, erejüket meghaladó munkát végeznek-e. Az anyák érdekeit nem képviselik kellően még ebben a vitában sem. Jó, ha időt tudnak szakítani a lap elolvasására, esetleg megvan a véleményük is, de ugyan hánynak van ideje papírra is vetni!
Egyedülálló dolgozó nő vagyok, de lelkem mélyéig család-párti, s vettem magamnak azt a fáradságot, hogy kérés nélkül az anyák - főleg a többgyermekes anyák - érdekében szót emeljek, ügyüket pártfogoljam. Az ügy igazába vetett hittel tárom fel kilétemet: elég sok küzdelmet átéltem, 41 éves vagyok. Sajnos, nem rajtam múlott, hogy családon kívül rekedtem, gyermek nélkül maradtam. Azért joggal állíthatom: az élet nehézségeiből kijutott nekem is, és vállaltam annyit a küzdelmekből, mint egy átlagférfi.
Ez nevelt reális életszemléletre. [H. Ida, Bpest, II.] (129)

. . . Tudom, hogy betegségem miatt nem szabad gyereket szülnöm, ezért 30 éves koromra lemondtam mindenről. Férjhez sem megyek, soha. Örülök a testvéreim családjának; szeretnek és én is úgy szeretem őket, mintha az enyémek volnának. Üdvözlöm az összes gyerekpártiakat! [„Megvetni valók a maguknak élők"] (130)

. . . Sokan szemrehányóan teszik fel a kérdést: minek a 600 Ft-ért szült gyerek? - Igenis kell, és merem állítani, hogy nem 600 Ft-ért szülik az anyák ... Ki fogja majd az ilyen felfogású személyeket gyógyítani, ki teremti elő a napi kenyerüket? - azt nem lehet csak úgy leakasztani a fogasról. A technikát is embernek kell megteremteni, kivitelezni, irányítani. A kedves hozzászóló nincs tisztában a termelőeszköz és a termelőerő fogalmával, pedig képezhetné magát, nincs gyereke. - Az olyan nők ne menjenek férjhez, akik nem akarnak szülni! [„Alföldi hajadon", Kiskunhalas] (131)

... 31 éves vagyok, és végtelenül szeretem a gyerekeket. Sajnos, nekem nincs, és ezt egyre nehezebb elviselni. Elkeseredésem már olyan nagy, hogy ha az utcán látok egy szép gyereket, kijön a könnyem. Mérhetetlen fájdalmamat csak egyszer érezné az az édesanya, aki azt írja: szereti a gyerekeit, de bár ne lennének, neki sokkal jobb lenne. A szeretetnek ez a formája számomra ismeretlen. - Én boldogan cserélnék bármelyik többgyermekes anyával; nem kérnék anyagi segítséget. [„Egy szomorú lány"] (132)

... 43 éves egyedülálló védőnő vagyok . . . Biztos vagyok benne, hogy sokan vagyunk, akik szerettünk volna családot, otthont, rendes férjjel, 2-3 gyermekkel. A sors azonban közbeszólt. Mások gyermekeiért élünk és dolgozunk. Sok-sok édes kisgyermek egészségét védjük és izgulunk értük. Ez: is szép hivatás . . . [V. Júlia, Kaposvár] (133)

boldogság

Éedsanya
34 éves egyedülálló nő vagyok, a jó Isten megadta a lehető legnagyobb boldogságot,2 tündér édesanyja lehetek.
Ezen kivül csak rosszat kaptam az élettől. 14 éves koromban a szüleim elhagytak alkoholizmusuk miatt.Évekig éltem az ital által okozott családi veszekedésekben. Gyermekeim apja szintén ezt választotta. Tavaly a munkahelyemet is elvesztettem 15 év után. Albérletbe kényszerültünk. De nem adom fel, nem leszek alkoholista, mert van 2 olyan kincsem, ami a legtöbb. Nincs a gyermekeimnek apjuk, nagymamijuk, nagypapijuk, nincs senkink és semmink.
Ha van itt az oldalon olyan, aki magányos és esetleg az én két tündérem kacaja, mosolya felvíditaná, kölcsönös szimpátia esetén segítenének az életben való boldoguláshoz, kérem segítsen............
Nem eltartási szerződés hirdetést szeretnék itt feladni, nem könyöradományt kérek, hátha van olyan magányos lélek, akin mi is segíthetnénk és ő is szívesen segítene.
Köszönöm, hogy elolvasták levelemet, további szép napot és jó egészséget kívánok.