Elment a "vátesz".

Életének nyolcvannyolcadik évében, hosszan tartó, súlyos, méltósággal viselt betegség után, meghalt Fekete Gyula, író, szociográfus. Vátesznek is nevezték, pedig csak józan, paraszti ésszel való gondolkodásnak hívjuk azt, amikor az ember a tényekkel képes szembenézni, amikor ismeri az egyszeregy igazát és képes helyes következtetéseket levonni. Még alig hagyott itt bennünket, máris felcsendült a 2010. évi országgyűlési választási kampány várhatóan legerősebb akkordja: a nyugdíjtéma.

Történt, hogy a Fidesz országgyűlési képviselője, Varga Mihály, a Figyelő nevű lapnak telefonon nyilatkozott és olyanokat mondott, amelyekre a magyar nép jövőjét eddig mindenkor készséggel feláldozó ellenfél azonnal lecsapott. Varga alapvetően helyes dolgokat mondott: Pl. a nyugdíjkifizetéseket az ország és a társadalom teherbíró képességéhez, a gazdaság állapotához kell igazítani. Az egyéni számlás rendszert (mindenki abból kap vissza, amit befizetett), amely ugyan a "kaparj kurta, neked is jut" elvből kifolyólag, a mind kevesebb és kevesebb gyermek világra hozása felé viszi a gyermekvállalással kapcsolatos egyéni döntéseket, de amely annyiban mégis jobb lenne, hogy a nyugdíjak kapcsán, a felelőtlen, hitelből élést végre megszüntetné.

Az évtizedek óta elégtelen születésszámok és a növekvő élettartam, tehát a társadalom vészes elöregedése miatt, a magyar költségvetés legnagyobb kiadási tételei szép lassan, a nyugdíjak és a nyugdíjszerű kiadások lettek. Ezeknek előteremtése - a köz és főleg a nyugdíjasok hiedelmeivel ellentétben - a mindenkori aktív dolgozók feladata. Nem a félretett pénzt, a levont járulékot eszik meg ugyanis az öregek, nem ez vezetti a villamost, amelyen utaznak, nem ez méri meg a vérnyomásukat stb. A kedvezőtlen demográfiai folyamatok következménye ez: az egyre több idős ember létfeltételeinek megteremtése (eltartása), évről évre egyre nehezebb és megoldhatatlanabb feladat elé állítja a társadalom aktívan dolgozó részét.

Ezt csak kétféleképpen lehet ideig-óráig megoldani:

a, a jövő generációkat illető javak folyamatos elvételével, magyarán a jövő állandó fojtogatásával (pl. a családi pótléknak adóterhet nem viselő járandósággá tétele, amely az adósávok felfelé mozdításával a gyermeket illető összeget voltaképp közvetetten adó alá vonja), melynek következménye a születésszámok mélyen az elégséges szint alá csökkenése és a teljes megsemmisülésig való ott maradása.

b, egyidejűleg hitelek felvétele, amelyeknek visszafizetése (magyarán az egyre több öreg ember eltartása) az egyre kevesebb és kevesebb saját utódra, majd egyre inkább az "importutódokra" (bevándorlók) vár, akik végül "kiteszik ránk" a "kihaltak" táblát.

A magyar nép lelkiismeretlen, célként csak a hatalmat ismerő vezetőinek irányításával, jó egy évszázad alatt a megsemmisülés szélére jutott, amely kijelentést még akkor is fenntartom, ha ma még ott táncolunk a tízmilliós lélekszám határán. Nem ez számít ugyanis, hanem az, ami most a Figyelőbeli cikk kapcsán kirobbant.
Egészséges, életerős, fiatal népek politikusai valószínűleg gyermekekkel fotóztatják magukat és a gyermekeket nevelő családok gondjaira, bajaira figyelnek, ezeket akarják orvosolni. Az elöregedett, pusztuló népeké "jóságos" öregek gyűrűjében mosolyognak, ezeknek problémáira figyelnek.
Varga Mihály alapvetően helyes és a társadalonak lélegzetvételnyi időt adó, egy kis könnyítést jelentő mondataira, kitört a botrány. A nyilatkozó és pártja pedig, nem tett mást, mint elkezdett magyarázkodni.

Valószínű, hogy amit az ellenfél állít, tehát, hogy a "svéd modell" és az egyéni számlás rendszer a nyugdíjak csökkenésével járna - Igaz. Persze azt már nem mondja a társadalommal a jövőjét előbb megetető, majd a következményeket a maradék utódok nyakába varró társaság, hogy ez lenne a jó a magyar népnek, mert a jövőt lélegzetvételhez juttatná.

Minthogy a Fidesz is, egy elöregedett társadalomban próbál választást nyerni, érthető módon magyarázkodás követte az első támadásokat, sőt, egy elég rosszul megvalósított ellenakció: "Ők azok, akik el akarnak venni a nyugdíjasoktól, mi adni fogunk."

Folyik tehát a nyugdíjasok kegyeiért, voksaik elnyeréséért a küzdelem. Másokról lassan nem is esik szó, ami érthető is: a legnagyobb szavazótábor szavazatainak begyűjtése szinte garancia a győzelemre. De mit is mondott nekünk a "vátesz" jó tíz évvel ezelőtt erről?

"Kedvezéseket támaszának – mint minden történelmi elődje – csakis mások rovására adhat a hatalom, de ma sötétebb kilátásokkal, mint bármelyik történelmi elődje: mindennél inkább az élet, a jövő rovására adhat kedvezéseket. És túl a kedvezéseken: beválthatatlan ígérgetése, szavazatvadász manipulációja is csak úgy hatásos, ha feladva az áldozatokat követelő távlati célokat a közvetlen, a pillanatnyi személyes érdekhez, az önérdekhez igazítja – voltaképp a közhatalom súlyával is felerősíti – az „élek magamnak”, az „utánam az özönvíz” kártékony szemléletét."

A kérdés tehát az, hogy a fogyó létszámú utódok kontójára ki tud nagyobbat ígérni, ki az, aki a maradék jövőt lelkiismeretlenebbül képes odadobni a hatalom érdekében? Ebben eddig a mostani kormánypártok, illetve egykori egypárti elődeik szereztek Lucifer előtt elévülhetetlen érdemeket. Mostani kiabálásuk is azt igazolja, hogy a nemzet jövője számukra nem téma.

Ez a kérdés, szavazzatok nyugdíjasok!

Majoros István