Vénuralom

Vénuralom Elvénülő társadalmat a parlamentáris demokrácia belesodorhatja az öngyilkos pusztulásba is. Az elvénülő Európa mintha végképp nem számolna ezzel a vészhozó veszedelemmel. Már jó évtizeddel ezelőtt fölrémlett bennem: „Ha túlságosan nagy azoknak az aránya egy társadalomban, akinek nem mindennapos élményük, gondjuk, ábrándjuk a jövő, akkor túl sok ember kezd pillanatnyi érdekei, kívánságai szerint élni, gondolkodni, cselekedni, minthogy nagyobb távlatban sem érdekek, sem vágyak, tervek, szándékok, remények nem kötik a jövőhöz. Életkori sajátosságnak vehetem, hogy az öreg embereket elég általánosan mindennél inkább a jelen izgatja, s a múlt foglalkoztatja. Azon, hogy mi lesz húsz, harminc, ötven év múlva, nemigen gyötrődnek. A fogyás miatt hirtelen elöregedő társadalom közgondolkodása szükségképpen alakul így: eltompul az új iránti érzék, kevés a hajlandóság az áldozatra, s a távlati érdekek, a jövő gondjai, szükségletei fokozatosan háttérbe szorulnak. Annál nagyobb a közvetlen és pillanatnyi érdekek vonzása – „élni a mának”, „éljünk magunknak” – elfogyasztani a még elfogyaszthatót, kiélvezni a még kiélvezhetőt – utánam az özönvíz… Már csak ezért sem lehet ifjúságpárti az elvénülő társadalom. Az egyéni lét elkerülhetetlen pusztulásának tudata párosul a közösségi lét pusztulásának felkomorló előérzetével, és mint az élő szervezetet a gócosodó rák áttételei, szövődményei, úgy fertőzi meg az egész közéletet, az egész magánéletet ez a gyógyíthatatlannak tetsző kórosodás.” (Véreim, magyar kannibálok! 333-334. old.) Az egyre fogyatkozó, elvénülő társadalomban a jövőn élősködők „a többségi szerephez jutva akár a legtisztább demokratizmussal is érvényesíthetik önös érdekeiket. S ezek az új érdekviszonyok már nemcsak a szemléletet, a közgondolkodást, a közerkölcsöt, a magatartásformákat határozzák meg igen erősen, hanem érvényesülésre törnek a kommunikációban, a közigazgatásban, a jogalkotásban, és a közélet egyéb fórumain is mindenütt.” (Elfogultságaim térképe. 276-277. old.) Mindez nem jóslat volt (ez utóbbi esetben pl. 30 évvel ezelőtt), hanem csupán következtetés, előreszámítás „Extrapoláció”. Sajnos beigazolódott, túlságosan is. A társadalom harmadrészére dagadt az öregek, a nyugdíjasok, a leszázalékoltak aránya, és kialakulóban, messze túl a nyugdíjas korosztályokon, az elvénülés halálos kórokkal fenyegető szövődményei. Példaként veszek csak egyet az elvénülés számtalan szövődménye közül: politikai vetületét. Meghatározó szerepe van a számszerű többségnek a demokráciában. Noha a nyugdíjasok és a nyugdíjkorhoz közelítők nem – még nem? – képviselik a szavazásra jogosultak többségét, de, minthogy legnagyobb arányban ők vesznek részt a választásokon, a szavazók többségét helyenként is, s akár országosan is képviselhetik. Számítsuk be, hogy a demokratikus választási rendszer sehol a világon nem szabadulhat attól a képtelen ellentmondástól, hogy a jövő zálogát, a gyermekek, a serdülő fiatalok korosztályait a választójog kirekeszti, és sem képviseletükre, sem helyettesítésükre nem ad lehetőséget. A fiatal korosztályok esélye az érdekérvényesítésre a demokratikus választásokon tehát egyenlő a nullával, legfeljebb a szülők szavazati jogát semmivel sem nyomatékosító toldalék. Ennek a nyilvánvaló hátrányos megkülönböztetésnek, a jövőt aláásó, milliók jogait sértő diszkriminációnak a feloldására sokan javasolják, hogy legalább azokban az ügyekben, melyek közvetlenül érintik a gyermekes családok gondjait, érdekeit, a kiskorúkra kiterjesztett szavazati jogot a szülők gyakorolhassák. Elvben ez a javaslat meggyőzően indokolható, ám a lehetséges gyakorlat bőven ad okot a vitára. Az viszont, hogy a gyerekek és a szavazásra még nem jogosult fiatalok sajátos jogait, érdekeit máig sem képviseli külön ombudszman, indokolni sem kell, olyan nyilvánvaló mulasztás. Ha csupán az anyagi érdekeltséget nézzük, a nyugdíjban közvetlenül érdekeltek köre kétségkívül a legnagyobb tábor, a szavazást gyakorlók között abszolút többségre esélyes. Tiszta képlet: minden együtt van ahhoz, hogy a létező demokráciát a többségi elv érvényesítésével leváltsa a vének uralma, a gerontokrácia. Egyelőre nem váltja le. Túl sok ahhoz az idősek között az olyan ember, akinek a jövőtudatába, talán meg sem születtek még, máris beépültek az unokái… De a tömeg, ha kellő gyakorlattal felhergelik, könnyen ráhangolható a követelőzésre, s ezt a lehetőséget nem hagyják ki a hatalomért viaskodó pártok. Szinte kész győzelem, ha a szavazók legnagyobb táborát megnyerik. Az öregeket körüludvarló, ajnározó, ígéretekkel elhalmozó, meg-megreszkető hangra sminkelt demagógia a „nomenklatura” öncélú hatalmát igyekszik balekosított vének tömegével bebetonozni, s ez sokkal nagyobb veszedelem, amilyennek első pillanatra látszik. Kedvezéseket támaszának – mint minden történelmi elődje – csakis mások rovására adhat a hatalom, de ma sötétebb kilátásokkal, mint bármelyik történelmi elődje: mindennél inkább az élet, a jövő rovására adhat kedvezéseket. És túl a kedvezéseken: beválthatatlan ígérgetése, szavazatvadász manipulációja is csak úgy hatásos, ha feladva az áldozatokat követelő távlati célokat a közvetlen, a pillanatnyi személyes érdekhez, az önérdekhez igazítja – voltaképp a közhatalom súlyával is felerősíti – az „élek magamnak”, az „utánam az özönvíz” kártékony szemléletét. Mélyül tehát a népesedési csőd. Ezért a csődért a mai nyugdíjasok jelentős része első számú felelős, meglehet személyes okozója mostani háborgásának. Az életképes társadalmi szerkezetet szétroncsolta az elvénülés, folyamatosan eltolódnak az életkori arányok: 1958 és 78 között az elégtelen születéssel gondoskodtunk arról, hogy a nyugellátás és a társadalombiztosítás mára a csőd szélére – költségvetési besegítés nélkül fenékig csődbe – kerüljön. Az elmúlt húsz év még sokkal-sokkal alacsonyabb születésszámával pedig arról gondoskodtunk, hogy az elkövetkező húsz évben a nyugellátás-betegellátás csődje évről-évre tovább mélyüljön, az elviselhetetlenig. S ehhez járulnak még az elvénült társadalom elmaradhatatlan kórjai, szövődményei. Lesz tehát ok a háborgásra a nyugellátás-betegellátás miatt belátható ideig, és lesznek lelkiismeretlen politikusok is, akik a voksokra vadászva felelőtlenül rálicitálnak a legnagyobb érdekcsoport és reménybeli szavazótábor háborgásaira. Miáltal a parlamentáris demokrácia a személyes érdekérvényesítés alapján a jövő ellenzékét többséggé szervezheti. Kollektív öngyilkosságra. Fekete Gyula