ÖNEMÉSZTŐ NYUGDÍJRENDSZER

126. Ez az egyetlen ok szinte önmagában is elég magyarázat lehetne a népességfogyásra. Minthogy szóba sem szokott kerülni, részletesebb kitérőt kíván. A civilizált világban mindenütt elterjedt nyugdíjrendszer abszurd voltáról sokat fognak még értekezni, meglehet gúnyolódni is, hiszen maga a képtelenség, sem az elméletben, sem a gyakorlatban nem igazolható. Az utódlástól teljességgel függetlenül alakították ki ezt a nyugdíjrendszert, holott - természetesen - minden terhével és garanciájával az utódnemzedékekre épül, tehát szükségképpen a csőd felé halad a leggazdagabb országokban is. Robinsonnak soha nem juthatott volna eszébe, hogy amikor a fatörzsre vésett rovátkák bizonysága szerint elérte hatvanadik - hatvanötödik? - évét, megszerezte ezzel öregkori ellátásának, eltartásának jogát és lehetőségét is. Pedig dolgozott, nyilván, egész életében, olyan képtelenségre mégsem gondolhatott, hogy önmagában a munka nemcsak jogot, de lehetőséget is ad az öregkori ellátásra-eltartásra. Holott ma ezt tanítják mindenütt a civilizált világ iskoláiban, egyetemein, ezt írják az újságok, komoly képpel erről értekeznek közgazdászok, szociálpolitikusok, gerontológusok, erről szónokolnak politikusok, legkivált választások előtt, minthogy a legerősebb politikai tényezővé kezd válni az elöregedő országokban évről évre növekvő arányú nyugdíjasszavazat. Eljön majd az idő, amikor a történészek nem fogják érteni, hogyan hódíthatta meg ez a társadalmi lét alaptörvényét, az élet - s vele a jogok, a kötelezettségek - átörökítését semmibe vevő, önmagának is primitív módon ellentmondó, átgondolatlan nyugdíjrendszer a végtelenül megokosodott, a tudományokkal végtelenül átitatott, a huszadik század legjobb színvonalán csudálatosan megszervezett civilizált világot. Az ötvenes-hatvanas években a leggazdagabb országokban megalapozták a modem nyugdíjrendszert, körülbástyázták biztosítékokkal, garanciákkal, legkivált az infláció ellen; kiterjesztették az öregkori ellátás-eltartás jogát. Minden esetben teljességgel függetlenül attól, mennyire lesz teherbíró, milyen arányt képvisel majd a társadalomban, s lesz-e egyáltalán utódnemzedék, amelynek benyújtható e jogigény. S ettől fogva elkezdtek szaporodni a nyugdíjasok, évről évre nőtt az arányuk a népességben, miközben az aktív dolgozók, a munkaképes korúak aránya évről évre csökkent. Egyre nagyobb az öregkori ellátás-eltartás terhe a társadalomban, s arányosan - esetleg már abszolút számban is egyre kevesebb ember viseli. Visszatérek még a megoldási kísérletekre. Itt csak annyit: azáltal, hogy a családból kiemelte a nyugdíjrendszer az öregkori ellátást-eltartást, elidegenedett egy emberi alapviszony, s kimondatlanul is az az illúzió terjedt el: nincs tovább szükség utódokra az öregek eltartásához. Sokan nem értik: noha családbeli utódra ehhez valóban nincs szükség, társadalmi utódra ugyanúgy szükség van. 127. Andorka külön hangsúllyal említi ,,a nyugdíj és a táppénz kiterjesztését a termelőszövetkezeti tagokra. Ezeknek következtében a gyermekek szerepe a betegség és az időskor idején nyújtott biztonságban nagyon lényegesen lecsökkent. A parasztcsalád megfontolásaiban ezáltal kisebb szerepet játszhatott az, hogy gyermekekre van szüksé-gük ahhoz, hogy betegség esetén és időskorukban ne süllyedjenek nyomorba". Az eredmény a falvak demográfiai viselkedésén mérhető.