A POLITIKA ELLENSZELÉBEN

100. Ha egy politika minőségét eredményei mérik, akkor az elmúlt harminc-egynéhány év hazai népesedéspolitikája, családpolitikája, szociálpolitikája a legrosszabb a világon. Minthogy eredményei is, fontos mutatókban, a legrosszabbak a világon. Akár ezzel a ponttal kezdhetném az okok rangsorát, hiszen a politika jelen van mindenütt, mindenkor, minden intézkedésben, sőt az intézkedések elmaradásában is. A jövő megrablásának mindenképpen a fővádlottja. 101. Az alaptörvény, a jövő megalapozása, a társadalmi folyamatosság biztonsága, az élet átörökítésének parancsa, szüksége, kötelessége - ma is gazdátlan a politikában. Nagy általánosságban persze az egész politikai vezérkarra tartozik, de a konkrét részletek felelőssége elsikkad a tárcák között, afféle közös ló - mindenkire tartozik, tehát ilyen-olyan gondját lehetőleg senki sem veszi a nyakába. Ez a több évtizedes gazdátlanság külön is forrása a bajoknak. S a politikát szinte ösztönzi az alkalom az őrizetlen jövő - a jövőt illető F-faktor - folyamatos megdézsmálására. 102. Mióta a sokféle csőd közérzete nyomasztja a politikát - néhány év óta -, még sokkal inkább „tűzoltásba" menekül: a hirtelen megtehetőt teszi meg, a hirtelen mozgósíthatót mozgósítja - ma lejáró váltóit a jövő számlájára rendezi. A megszorult politika a Jövő legnagyobb étvágyú fogyasztója. 103. Akár új lajstromot kezdhetnék az okokról, ha évtizedekre viszszamenően sorra venném a politika családellenes, gyermekellenes, jövőellenes döntéseit, intézkedéseit. Folyamatosan, lényegéből fakadóan az alaptörvényt sértette ez a politika. Ahogyan annak idején - a legfelsőbb pártvezérléssel - kierőszakolta pl. a telektörvényt (amely akár a nyolcgyerekes, tíztagú családnak a tulajdonlásban ugyanazt a jogot adta, mint a magányosnak), majd a nyolcvanas évek második felében is a hasonló szellemű földtörvényt, majd a személyi jövedelemadó törvényét, amely család- és gyerekellenes szellemében az előbbieken is túltett. Az ilyen és hasonló intézkedések nyilván külön-külön is rontották a szülési kedvet. De itt nem erről van szó, hanem a társadalmi - tömeglélektani - hatásról: miközben a politika a vezércikkekben „a lelkét is kitette" a családokért, azonközben a gyermekes családok folyamatosan megszenvedték nyomorgatásait. Ez a tapasztalat önmagában születéskorlátozó tényező. 104. Bevezettük a világon példátlan gyermekadót, méghozzá kegyetlenül szigorú adót, már egyetlen gyermeket is annyi adó sújt, mint tizenegy luxuskutyát. Aki pedig ezt demagógiának vélné, számoljon utána. (Egy ponton ugyan ma már helyre kell igazítanom a hasonlatot: aznap, amikor a gyermekadó hatályba lépett, a luxuskutyák adóját eltörölték.) Veszem sorra: a családbeli keresők jövedelmét a családbeli eltartottak létminimuma terheli. Méghozzá szigorú jogi következményekkel terheli, nem úgy, mint a luxuskutya gazdáját, aki eladhatja a kutyát, megszabadulhat tőle, akár agyon is ütheti. A szülők eltartási kötelessége a gyerekek iránt vagy a kereső gyerekeké rászoruló szüleik iránt - peresíthető. Voltaképp a családbeli keresők nem is rendelkeznek szabadon azzal a jövedelemmel, amellyel a családbeli eltartottak lét-minimumát fedezik. Ennek ellenére ugyanúgy megadóztatjuk, mintha a jövedelemnek ezzel a részével is szabadon rendelkezve bármilyen luxuscélokra használná valaki. Következésképpen teljes joggal mondhatjuk, hogy Magyarországon a gyermekek tartását-nevelését luxusadó terheli. Legkivált a több gyerekét, hiszen ha a szülők a 4-5-6 gyerek létminimumát idegroncsoló többletmunkával, nagy ráhajtással megkeresik, azzal olyan adósávba jutnak el - ők, a legalsó tízezerbeliek -, ahol is a felső tízezer luxusához mérte a kulcsot az adóhivatal. Úgyszólván osztályharcos vasököllel sújtanak le rájuk - ők lettek a mai idők kulákjai. (Az ezerforintos adóalap-csökkentés a három vagy több gyerek után csak valamelyest enyhít ezen az ökölcsapáson: a gyerekadónak csak kétharmadát kell fizetniük. Cserében ezt „adókedvezménynek" keresztelték el, megfontoltan félrevezető szóhasználattal - vegye kedvezménynek az, akit a sokkal nagyobb igazságtalanság helyett valamivel kisebb igazságtalansággal sújtanak.) Egyébként a kétgyerekes családot is jóval több adó és dotáció elvonás sújtja, mint amennyit családi pótlék címén kap. 105. Gondoljuk el: a termelőeszközök, földek magántulajdonát megszüntették, több évtizedes politikai-gazdasági irtóhadjárat folyt a vagyonosodás ellen - volt már róla szó -, a családoknak általában nincsenek tartalékaik. Súlyosabb következményekkel jár, mint bárhol Nyugaton, az ellenük folytatott gazdasági háború gyerekadóval, a gyerek-holmik 2-300 százalékos megdrágításával, az inflációval, az életszínvonal egyre mélyebbre szorításával. A fiatal házasok csak egyféleképp védekezhetnek: óvakodnak a gyerektől. 106. Történelmi bűnök sorát követte el és a népesedésügyben valószínűleg legtöbbet ártott a párt - személy szerint Szirmai István, majd Aczél György - vezérelte sajtómonopólium. Veszem példának a tájékozatlanságot. Szilárd meggyőződésem, hogy az alaptörvény a társadalom első számú és legfontosabb közügye, tehát: az élet átörökítése. Ezen még lehetne vitatkozni, de azon aligha, hogy: a legfontosabb közügyek közül való. Már negyedik évtizede az alaptörvény sérelmére él az ország, pusztul az utánpótlás, zabáljuk a jövőnket, fogy az életerő, a sajtó naponta milliók agyát mossa át, de erről a legfontosabbról oly mértékben hallgat, hogy a Tömegkommunikációs Kutatóközpont 1982. évi felmérése megállapítja: „... a nyolc általánost végzett egy- és kétgyermekesek számottevő része hiszi úgy, hogy jelenleg a családok többségében a kívánatos, helyeselhető gyermekszám születik". Az értékelők megjegyzik: a magasabban iskolázottak sem mutatkoztak lényegesen informáltabbaknak a többiekhez képest... „Úgy találtuk, a problémák... életidegenek voltak a lakosság számára." „A közvéleménynek ez az ’érzéketlensége' valószínűleg összefügg a tömegkommunikációban megjelent népességpropaganda mennyiségével és struktúrájával is." 107. Amennyiben viszont említést tett a sajtó erről az elsők közé tartozó közügyről: a jelentéktelenségét sugalmazta. Íme: Terestyéni Tamás a Népszabadság, Magyar Nemzet, Nők Lapja hat évfolyamának a vizsgálatáról számol be: „A népesedés témaköre meglehetősen csekély arányban részesedik..." „A napilapokban egészen csekély figyelem irányult a népesedéspolitikára..." „... Mindhárom forrásnál egyre csökkenő arányban fordulnak elő a szó szorosabb értelmében vett demográfiai kérdések: A születésszám és a halandóság változása, a népesség kor szerinti összetétele, statisztikai adatok, mutatók stb...." Az előző pontban említett, 1982-es vizsgálat a Népszabadság, a Magyar Nemzet, A Kisalföld, a Keletmagyarország c. napilapok évfolyamának belpolitikai anyagára, valamint a rádió és a televízió műsoraira vonatkozott, melyekben a népesedéssel foglalkozó cikkek, illetve rádió- és tévéműsorok az összes belpolitikai témájú közleménynek mindössze 0,1%-át tették ki. Tehát egyetlen ezrelékét! Ez a szám önmagában is - a legsúlyosabb vádirat. 108. Mindezeket felültromfolja: a félretájolás. Az értékelés szerint: „A Népszabadság a népesedési helyzet leírásában mindvégig a kedvező tendenciákat, a pozitív jelenségeket igyekezett hangsúlyozni." - Nincs itt semmi vész! Egyes írók indokolatlanul félre verik a harangot! Nacionalisták!!! Következésképpen: „Egy 83-as felmérés Társadalmi veszélyek címszóval 23 témát sorolt föl. Az értékelésnél a népességszám csökkenésének valószínűsége 12., a születésszám csökkenésének valószínűsége a 16. helyre került..." (Közbe kell szúrnom: a felvétel évében a születésszám már negyedszázada volt elégtelen, a népességszám csökkenésének a „valószínűsége" pedig két éve százszázalékos - minthogy már csökkent, s azóta is évről évre csökken a népesség. Lehet, hogy ezt maguk a kérdezők sem tudták?) „... Még hátrább szorult mindkét demográfiai veszély fontossága, mikor azt latolgatták az emberek: ,ha azok mégis bekövetkeznének, az mennyire lenne súlyos' - akkor a lista végére, a 20-21. helyre..." Ebben az öngyilkos korlátoltságban azért már éreznem kell a kannibál önigazoló vállrándítását is: mit kell ezt mellre szívni!... „... Befogták a szemünket, nem engedtek megfelelő tájékoztatást adni a kérdésről. Akik mégis ’aggodalmaskodtak', azokat keményen elítélték: nacionalisták! Politikai nyugtalanságot keltők! stb. Akik a megnyugtató nyilatkozatokat tették, azok voltak a ’megbízhatók', a ,jó elvtársak’, azok kapták a prémiumokat, a külföldi utakat, a rendjeleket..." - Igaza van Kováts Zoltánnak, de ez sem menti az öngyilkos korlátoltságot. 109. Ki kell egészítenem a fentieket. 1989 második felében vagyunk, egy év óta óriási változások, bízvást mondhatom: történelmi fordulat zajlott le. Kivétel a népesedésügy. A politika az utóbbi egy-két évben még durvábban család- és gyermekellenes, a sajtó mind a mai napig szívósan - szinte átgondoltan - ragaszkodik a „demográfiai hullám" hazug tálalásához. A „nyolc vezető értelmiségi" felhívása - említettem már - 43 legfontosabbnak vélt kérdése közé nem sorolja be, hogy - abba kellene végre hagyni a népirtást. Azt kell megállapítanom: a fordulat politikája, a legújabb átmeneti hatalom is besorolandó az okok közé. Pluralizmus? Többpártrendszer? - Az MDF volt az egyetlen olyan politikai erő, amely ezt az első számú közgondunkat hangsúlyosan fölvetette. (Később: a Magyar Néppárt.) 110. A társadalmi lét alaptörvényének, amellyel tehát semmilyen más törvény nem ütközhet tartósan a társadalom súlyos károsodása, pusztulása nélkül - semmilyen tananyagban nyoma sincs. (Más megfogalmazásban sem találtam nyomát.) 111. Az alsó „decilisben" tíz év alatt mintegy megkétszereződött a többgyermekes családok aránya (holott a társadalomban erősen csökken az arányuk), és mintegy a felére esett a nyugdíjasok aránya (holott a társadalomban erősen nő). Ez nem azt jelenti, hogy a nyugdíjasoknak jól megy, de azt igenis jelenti, hogy a többgyerekes családok helyzete még a nyugdíjasokéhoz képest is romlott. Azelőtt a kádári politika is a nagycsaládosokat nyomorgatta leginkább, amellett évtizedek óta hatásos szájpropaganda hangolja a közvéleményt ellenük. Valóban vannak szétzüllött nagycsaládok, de a jó légkörű, rendes nagycsaládokban, az erős testvéri közösségekben nevelkedik az utánpótlás legjava. Évtizedek óta megrabolja őket a hibás jövedelemelosztás, a szociálpolitika, a lakáspolitika, a megérdemelt megbecsülés helyett sokszor leszólást, sértéseket kapnak - a nagycsaládok bűnös hanyagolása fertőzi a közvéleményt, s az egész családpolitikára visszaüt. 112. A nagycsalád az egészséges népesedés nélkülözhetetlen tényezője. F. W. Notestein írja: „Akármilyen kedvezőek is egy populációnak a halandósági viszonyai, fennmaradása nem lehetséges számottevő arányban előforduló nagycsaládok nélkül; ezek hivatottak ugyanis ellensúlyozni a magányosan maradtakat, gyermekteleneket, illetve azokat, akiknek nem lehetett egynél vagy kettőnél több gyermekük." Utánpótlásunk leromlásának egyik fő oka a nagycsaládok - a gondosan nevelt nagycsaládok! - igen nagyarányú, szinte erőszakos megritkítása. 113. Mikolás Miklós írja: „... Igen széles körű (87 országra kiterjedő) ENSZ-felmérés... tisztázta, hogy több évtized viszonylatában közel 90%-os korreláció áll fenn az átlagos háztartásnagyság és a nyers reprodukciós együttható között." Továbbá: a demográfiai átmenet során „hosszabb távon a háztartások, illetve a családok redukciójának folyamata alakul ki". A többnemzedékes nagycsaládok igen-igen megritkultak nálunk, sokféle okból. A fiatalok önállósodási igénye miatt is, de sok ostoba és kártékony jogi, lakáspolitikai rendelkezés miatt is. 114. Az öngyilkos jövedelemelosztás legnyilvánvalóbb példáit a nagycsaládok adták annak a közvéleménynek a kialakításához, amely „felelőtlenséget" kiált már a két-három gyerekre is, s visszájára fordult értékítéleteivel, „éljünk magunknak!" élősködésével zülleszti, fertőzi a közgondolkozást. 115. Megnehezült a fiatalok életkezdése, pályakezdése, családalapítása. Az egzisztenciális önállósodás ideje kitolódott. Egészséges társadalmak egyik legnagyobb próbatétele: az erős, dinamikus utódkorosztályok felnevelése, oktatása, felkészítése az életre, ellátása munkahellyel, lakással stb. Lám, a mi közgondjainkból a legsatnyább utódkorosztálynak a szükséges legkevesebbre sem futotta. Szinte rászorítjuk megfogyatkozott utódainkat, hogy továbbgyűrűztessék a megfogyatkozást. Elvénülő társadalom a jelek szerint eleve nem lehet ifjúságpárti. 116. Andorka írja: „Az utolsó években bekövetkezett termékenységcsökkenésben... szerepe lehet annak is, hogy a fiatal felnőttek viszonylagos helyzete (az idősebbekhez viszonyítva, akiknek elért életkörülményeit valószínűleg viszonyítási alapként kezelik) némileg romlott: a népgazdasági helyzet korábbi folyamatos és gyors javulásának megállása leginkább a fiatalokat érintette, az idősebbekhez viszonyított jövedelmük kissé csökkent, előmeneteli lehetőségeik az előző nemzedékhez képest kissé rosszabbak, önálló lakáshoz valamivel nagyobb erőfeszítések árán jutnak hozzá." 117. Sokak szerint a fiatal házasok életkezdésének, családalapításának legnagyobb akadálya a lakáshiány. A több évtizedes, iszonyúan kártékony lakáspolitika halmazati csődje legsúlyosabban az önállósodásra törekvő fiatalokat sújtja. 118. Angliai vizsgálat mutatja: építkezők, saját lakást vásárlók később házasodnak, és későbbre halasztják a szülést, s végül kevesebb gyermeket szülnek, mint a bérlakásban élők. (Vigyázat! Angliában a lakáspiacon kínálja magát a bérlakás!) Ha nagyobb a lakáshoz jutás költsége, kevesebb gyerek várható. Márpedig a lakáshoz jutás költsége, valószínű, nálunk a legnagyobb a világon - a keresetekhez viszonyítva. Nemzetközi összehasonlításban (a 70-es, 80-as évek fordulóján) egy m2 új lakás ára átlagos havi keresetben kifejezve: USA 0,3 - Nagy-Britannia 0,4 - Ausztria 0,5 - Svédország 0,6 - Franciaország 1,0 - Szovjetnió 1,6 - Magyarország 2,3... A kimutatásban mi voltunk az utolsó helyen (ENSZ-statisztika). Azóta annyiban változott a helyzet (valószínű, nem az utolsó hely), hogy 1989 vége felé Magyarországon egy m2 új lakás ára kb. 4-5 havi átlagos munkabér. 119. A lakáspolitika családiház-ellenessége voltaképp családellenességet jelentett. Pl. az ingatlanszerzési korlátozások is súlyosan sértették a törvény előtti egyenlőség elvét a családosok és a nagyobb családok rovására. Töredéknyi jogot adnak a családban élőknek a magányosokhoz képest. „A tágabb lakások iránti építési szándékot erősen féke-zi a magas házadó, azaz: alapvető népesedéspolitikai érdek a jelenlegi házadórendelet hatályon kívül helyezése" (dr. Fekete Gyula). 120. Egy-egy pluszszoba-pl. 16 m2 beruházási költsége 1989-ben mintegy 420-500 ezer forint. Hogyan lehetne ezt az óriási összeget a gyermeknevelési költségek közé iktatni! Hiszen a szociális kedvezmény is két gyermek után mindössze 3-4 m2 lakásterület építését fedezi. (Felelőtlen tollforgatók erre hivatkozva írják: „lakásért szült gye-rek"...) 121. Andorka szerint vizsgálatok bizonyítják: nagyobb lakásban több a gyerek, kisebb alapterületen kevesebb. S a szobaszámnak úgyszintén pozitív a kapcsolata a gyermekszámmal. Az évtizedekig kártékonykodó lakáspolitika kiadta a jelszót: „Több kicsi lakás, de kicsivel több lakás!", erőltette a lakásépítési minimániát, a sokkal magasabb fajlagos költségű apró lakások tömegét. Lakásszerkezetünk ma Európában az egyik legrosszabb - népesedési hatása úgyszintén. 122. Lakótelepről szóló cikkben olvasom: „Az itt élő gyerekek zsúfolt tyúkketrecben élnek a mi hajdani csodás prérinkhez, vadnyugatunkhoz képest. Játszanak, mozgásterüket beton- és vaskolosszusok szabályozzák. A helyükben én is egyet tennék: üvöltenék, míg valamennyi felnőtt a bolondokházába nem kerül." Förtelmesen drágán, bármely hagyományos építkezésnél jóval drágábban, teleszórták az országot antibébi-lakótelepekkel. Népirtó lakótelepekkel. 123. A saját lakást építők, fenntartók, valamint a bérlakásban élők fogyasztási szintje között háztartásonként 6-8 ezer forint különbség mutatkozik havonta (dr. Fekete Gyula). Nagyobb arányban a gyerekes családokat nyomja ez a többlet is. 124. Zsarolás ez? - Mindenképp antibébi hatású. Első lépcső: - Addsza a kölcsönt, a lakást - nesze a gyerek! Második lépcső: - Fityiszt neked gyereket - ha nem adsz lakást! 125. Dr. Kováts Zoltán szerint: a születésszám visszaesésének egyik oka az lehet, hogy az új lakásokhoz nem társulnak bölcsődék, óvodák. Ha igen, nagy késéssel. Továbbá: nem érvényesültek a lakások elosztásában a demográfiai szempontok, vagy nem kellően érvényesültek.